Az MSZP választmányi ülésén foglalkoztak Hiller leköszönésével

MTI
2004.12.12. 15:30
Az MSZP választmánya egyetért Hiller István azon elhatározásával, hogy jövőre már főállásban lássa el pártelnöki feladatát. Erről Simon Gábor választmányi elnök beszélt a testület ülését követő sajtótájékoztatón vasárnap. Az országos választmány is foglalkozott a pártelnök hétvégi bejelentésével, miszerint 2005-ben leköszön a kulturális miniszteri posztról.

Sajtóértesülések szerint Hiller István a párt megyei elnökeinek szombati értekezletén jelentette be, hogy a jövő év első félévében lemond a miniszterségről. Simon Gábor a vasárnapi tanácskozás utáni sajtótájékoztatón elmondta: "a pontos hónapot még nem lehet meghatározni, de a jövő év folyamán sor kerül rá".

Hiller István pártelnökké választásakor, október 16-án arra a kérdésre, hogy továbbra is miniszter marad-e kifejtette: az MSZP-nek "főállású elnökre" van szüksége, ez pedig azt jelenti, hogy a 2006-os parlamenti választási kampányra történő felkészülés idejétől a szocialista párt elnökeként kíván dolgozni, de addig miniszter marad.