Floridában csökken Bush előnye

CNN
2000.11.09. 18:09
A floridai szavazatok több mint ötven százalékának újraszámolása után a republikánus George Bush 793 szavazattal vezet Al Gore demokrata jelölt előtt - adja hírül a CNN az AP-re hivatkozva. A szavazatok újraszámlálását 46 megyében fejezték be, 21 megye maradt hátra. A másodszori számlálás még amerikai idő szerint csütörtök este véget érhet. Szoros eredmény esetén a levélben küldött voksokat is meg kell majd várni. Az első számlálás után Bush 1784 szavazati előnyre tett szert. West Palm Beach-ben több mint 19 ezer szavazatot érvénytelenítettek, mivel két elnökjelöltre adták le szavazatukat azokon, közöttük sok a Gore melletti szavazat. Három választó pert indított, mondván a szavazólap megtévesztő volt, ezért született olyan sok érvényetlen szavazat, egy szövetségi bíró gyorsított eljárással már ma délután elkezdi a tárgyalást. A keddi szavazás következtében Bush 246, Gore 260 elektor szavazatát kapta meg.