Gyurcsány már biztos a választási győzelemben

Népszava
2004.12.24. 10:30

Még legalább két-három választáson le kell győzni a Fideszt ahhoz, hogy a megosztó, gyűlöletet keltő jobboldali kultúra képviselői kiszoruljanak a hazai politika élvonalából, jelentette ki Gyurcsány Ferenc a Népszavának adott évértékelő interjújában. A szocialista kormányfő biztos pártja sikerében a következő választásokon.

"Azt reméltem, hogy nyerhetünk 2006-ban is, most már ebben biztos vagyok", mondta Gyurcsány. A kormányfő biztos abban, hogy az új kormány és a szocialisták új vezetésével kialakuló programból "ki fog bomlani egy önbizalommal teli, erős, új baloldali politika."

Gyurcsány szerint 2005 és 2006 a megerősödés és az emelkedés évei lesznek a gazdaságban. A miniszterelnök szerint kormányának olyan politikát kell megvalósítani, amelyben "zubog a vágy egy jobb életre".