Rabosították Zuschlagot

Magyar Nemzet
2005.01.07. 09:42
Csütörtökön a zalaegerszegi rendőrkapitányságon meggyanúsították és rabosították Zuschlag Jánost, aki nem kívánta kiegészíteni korábban tanúként tett vallomását. A rabosítás azt jelenti, hogy lefényképezték, ujjnyomatát rögzítettek és DNS-mintát vettek tőle.

A politikus közölte: jövő héten sajtótájékoztatót tart az ügyben az MSZP Vas megyei területi szövetsége. A volt országgyűlési képviselő szerint az MSZP politikusai ellen politikai lejárató kampányt folytat az ügyészség, amely a nyomozást irányítja.

A Vas Megyei Főügyészség politikai lejárató kampányának tartja Zuschlag János volt MSZP-s képviselő saját maga és politikustársai meggyanúsítását - ezt a volt képviselő nyilatkozta a Magyar Nemzetnek, miután tegnap Zalaegerszegen rabosították. A lap úgy tudja, hogy Hiller István MSZP-elnök megvonta bizalmát Tóth Csabától, a párt vasi elnökétől, akit lemondásra szólított fel. A megyei elnök ismételten kifejtette, hogy semmiféle törvénytelenséget nem követett el, az eljárás hátterében szerinte belső politikai ellentétek állnak.