Ferenc, Olívia
-4 °C
4 °C

Tirts leváltatná az ferencvárosi alpolgármestert

MTI
2005.01.12. 19:37

Tirts Tamás, a Fidesz budapesti ügyvezető alelnöke Bánsághi Tamás ferencvárosi alpolgármester leváltását szorgalmazza, mert úgy tudja, a kerületi vezető egy több százmillió forintos kárt okozó peren kívüli megegyezést készített elő.

A Fidesz fővárosi képviselőjének közlése szerint IX. kerületi önkormányzat évek óta perben áll a Dél-pesti Vendéglátóipari Vállalat jogutódjával, a Gastorg Részvénytársasággal, mert a cég a bérbe adott ingatlanok után lényegesen kevesebbet fizet az önkormányzatnak, amely 445 milliót követel rajta.

Tirts tudomása szerint Bánsághi a Gastorg Rt.-vel egy százmillió forintos peren kívüli megegyezést készített elő, ami miatt Gegesy Ferenc polgármester magához vonta az aláírási jogosítványait. Bánsághi Tamás, Ferencváros szocialista alpolgármestere erre válaszolva elmondta, nem készített elő peren kívüli megegyezést, és Tirts ellen polgári pert indít kijelentései miatt. Bánsághi kijelentette, az SZDSZ-es polgármester "egyeztetési problémák" miatt vonta meg aláírási jogát, ezért most a két helyi pártszerevzet koalíciós egyeztetéseket folytat.