A tudósok szerint Bátaapátinak nem lehet alternatívája

MTI
2005.01.18. 18:38

Hegyháti József szerint egy tudósokból álló eseti bizottság mondta ki, hogy Bátaapátinak nem lehet alternatívája. A Radioaktív Hulladékokat Kezelő Közhasznú Társaság (RHK Kht.) ügyvezető igazgatója erről kedden nyilatkozott az MTI-nek, miután a paksi önkormányzati képviselőket tájékoztatta a társaság tevékenységéről.

Wekler Ferenc kormánymegbízottnak az alternatívákra vonatkozó korábbi kijelentésére reflektálva azt mondta: a 2000-es évek elején éppen a képviselő javaslatára egy akadémikusokból, tudósokból álló bizottságot kértek fel a lehetőségek vizsgálatára, és ez a bizottság úgy foglalt állást, hogy Bátaapátinak nem lehet alternatívája - közölte az ügyvezető igazgató.

Hegyháti József szerint a kormánymegbízott belépésével nem alakult ki új helyzet a társaság feladatait illetően, hiszen az atomtörvény rendelkezik arról, hogy a magyarországi radioaktív hulladékkezelés gazdája az RHK Kht., amelynek alapítója az Országos Atomenergia Hivatal (OAH) főigazgatója.

Az OAH mindenkor egy kormánytaghoz, jelenleg az igazságügyi miniszterhez tartozik, aki a Központi Nukleáris Pénzügyi Alap felett rendelkezik. Ezt az alapot azért hozta létre a parlament, hogy a radioaktív hulladékok végleges tárolóinak kialakítását, a paksi atomerőmű leszerelését, illetőleg a kiégett fűtőelemek átmeneti tárolását finanszírozza - tette hozzá.