Mária
-6 °C
-2 °C

Lemondott a Fidesz pécsi elnöksége

MTI
2005.02.02. 18:19
Lemondott a Fidesz pécsi szervezetének elnöksége szerdán, tudatta közleményben a párt pécsi elnöke. Antonio De Blasio a távirati irodának azt mondta, bár az őket ért támadást igaztalannak tartják, távoznak, mert nem akarják, hogy a tagságot kár érje.

A Magyar Nemzet hétfői számában a "Nagykoalíció formálódik Pécsett?" című cikkében azt közölte, hogy "a városi ellenzék egyes tagjai szerint nem elképzelhetetlen, hogy nagykoalíció szerveződik a színfalak mögött Pécsett 2006-ra.".

Antonio De Blasio az MTI-nek eljuttatott közleményében hangsúlyozta, hogy a lap a vele készített beszélgetésből idézett mondatokat a szövegkörnyezetből kiragadva, félreértelmezhetően közölte, ő ugyanis nem ért egyet a szövegben említett nagykoalíció gondolatával.

Antonio de Blasio a távirati irodának azt mondta, lemondásukkal tiszta helyzetet akartak teremteni, és abban bíznak, hogy ezzel elejét veszik a további támadásoknak.