Nemzetközi szkinhedtalálkozó Budapesten?

Magyar Hírlap
2005.02.08. 10:02
Több mint félezer hazai és külföldi szkinhedet várnak a Vér és Becsület Kulturális Egyesület (VBKE) szombati becsület napi megemlékezésére, amelyet ezúttal teljes titokban készít elő a szervezet. Domokos Endre János, az egyesület szóvivője a Magyar Hírlapnak azt mondta, hogy szeretnék magukban, méltóságteljesen ünnepelni a német és magyar katonák 1945. február 11-ei várbeli kitörésének évfordulóját.

Mivel tartanak attól, hogy a hatóságok, illetve egyes politikai és társadalmi szervezetek esetleg megpróbálják meghiúsítani vagy megzavarni a rendezvényüket, nem hozzák nyilvánosságra a találkozó helyszínét.

Az egyesület az érdeklődők számára csak péntektől ad felvilágosítást. A VBKE tervezett megmozdulásáról a rendőrség már értesült, és nem tiltották be a gyülekezési törvény alá tartozó rendezvényt. Megfelelő létszámban biztosítják majd a demonstrációt.