Mária
-6 °C
-2 °C

A cigányság nemzetté nyilvánítását kérelmezi egy roma párt

MTI
2005.02.08. 17:36

A cigányság nemzetté nyilvánítását kezdeményezi az államfőnél a Magyarországi Roma Párt, közölte Bihari Endre, a szervezet elnöke kedden. Mint mondta, ezzel javulhat a népcsoport tagjainak oktatásban elfoglalt, munkaerő-piaci és szociális helyzete, hiszen "más a jogi státusza egy nemzetnek, és más egy etnikumnak" - mondta konkrétumok említése nélkül. Hozzátette, a romák parlamenti képviseletének javulását is várják a nemzetté nyilvánítástól. "Szeretnénk ott lenni, az ország tortájának felszeletelésében kivenni a részünket" - mondta. A Magyarországi Roma Párt kérelmet nyújt be a köztársasági elnöknek ez ügyben.

Az évszázadok óta itt élő cigányságnak van saját kultúrája, egyes esetekben nyelve, de a romák esetében "inkább az volna a cél, hogy a magyar nemzet teljes jogú tagjai legyenek", mondta Törzsök Erika, az Európai Összehasonlító Kisebbségkutatások Intézetének igazgatója.

Horváth Aladár, a Roma Polgárjogi Alapítvány vezetője, az Országos Cigány Önkormányzat előző elnöke komolytalannak nevezte a felvetést, a legtöbb államban ugyanis "a cigányok az adott ország politikai nemzetéhez tartoznak", és csak akkor alkotnak kulturális nemzetet, amikor "önálló kulturális identitásukat megfogalmazzák".

Nászút ajándékba!

Esküvőt tervez? Tervezzen velünk, nyerjen wellness nászutat!

Utazás aggodalom nélkül?

Utazása előtt sose feledkezzen el utasbiztosításáról!