Tisza Intézet felállítását kezdeményezi a Nemzeti Fórum

MTI
2005.02.13. 18:02

Tisza Intézet felállítását kezdeményezi az MDF-ből kivált képviselők által létrehozott Nemzeti Fórum Egyesület - mondta el az MTI-nek vasárnap Debrecenben Lezsák Sándor. "A Duna, illetve a Balaton Intézet mintájára kell felállítani a Tisza Intézetet, amely tudományosan megalapozhatja a Tisza mentén élők jövőjét meghatározó kérdéseket" - mondta a Nemzeti Fórum országgyűlési képviselője, aki a nap folyamán tárgyalt erről Szolnokon.

Hozzátette: javaslatuk szerint ezt a kérdést törvényben is szabályozni kell, mert - mint fogalmazott - hiába van átfogó Alföld-program, a Tisza-völgye problémáit külön intézetnek kell felkarolnia. Lezsák Sándor tájékoztatása szerint március 5-ig valamennyi megyében szervezői értekezleteket tartanak.

"Ilyen volt vasárnap a szolnoki, illetve délután a debreceni találkozó" - mondta. Hozzátette: ez utóbbin a térségi együttműködéssel és a nemzetpolitikával kapcsolatos legfontosabb kérdéseket tekintik át.