Éles bizottsági vita Johan Béla nevéről és szerepéről

MTI
2005.02.16. 14:22

Éles vita alakult ki az Országgyűlés egészségügyi bizottságában a nemzeti egészségügyi program névadójának személyéről, Johan Béláról. Johan Béla ugyanis 1939 és 1944 között számos diszkriminatív intézkedést hozott, és az ország német megszállása után is hivatalában maradt. A bizottság végül elhalasztotta a döntést arról, hogy a program elnevezése megváltozzon-e.

Három szocialista és három SZDSZ-es képviselő javasolta, hogy hagyják ki az "Egészség Évtizedének Johan Béla Nemzeti Programja" elnevezésből Johan nevét. Több ellenzéki képviselő a javaslat visszavonására szólította fel az előterjesztőket, felhívva a figyelmet arra, hogy az orvosnak több ezer ember - köztük zsidók és cigányok - köszönhette az életét a második világháború idején.

Az előterjesztők nevében Gusztos Péter (SZDSZ) ismertette az MTA Történettudományi Intézetének szakmai állásfoglalását, mely szerint Johan Béla - belügyi államtitkárként - konzekvensen végrehajtotta az úgynevezett második zsidótörvény előírásait a magyar egészségügyben és orvostársadalomban. Selmeczi Gabriella (Fidesz) szerint egy egyoldalú jelentés alapján nem lehet ítéletet mondani egy ember felett.