Nándor
7 °C
23 °C

Bérmegállapodás a villamosenergia-iparban

MTI
2005.02.22. 23:13
Aláírták a bérmegállapodást kedden késő este a villamosenergia-ipari szakszervezetek a munkaadói szövetséggel, így elmarad a csütörtökre, több budapesti helyszínre jelzett demonstráció, közölte a távirati irodával az érdekképviseleti tömörülés vezetője.

Gál Rezső, a Villamosenergia-ipar Dolgozók Szakszervezeti Szövetségének elnöke elmondta: kétlépcsős bérmegállapodást kötöttek, amely szerint 2005. januárjától 6,5 százalékkal emelkedik a bruttó bér a villamosenergia-iparban, majd azt az év második felében az üzleti tervek teljesülésétől függően kiegészítik.

Az átlagos éves béremelés így 7,5 százalék lesz - közölte Gál Rezső a három tárgyaló szakszervezet nevében. Hozzátette: amennyiben az infláció meghaladja a 4 százalékot, a dolgozók a különbözetet is megkapják.

Megállapodtak arról is, hogy az ágazatban a minimálbér 60 ezer forintra nő. A villamosenergia-ipari társaságoknál az ágazati bérmegállapodást követően kötik meg a helyi megállapodásokat.