Tovább mérgesedik az izraeli-palesztin viszály

MTI
2000.11.15. 18:46
Izraelben további héttel nőtt a másfél hónapja tartó csatározások halálos áldozatainak száma, és mindkét fél vezetői harcias kijelentéseket tettek. Az izraeli miniszterelnök-helyettes azzal fenyegette meg a palesztinokat, hogy a zsidó állam "felhagy eddigi visszafogottságával", és erélyesebben fog fellépni a palesztin rendzavarókkal szemben. A miniszter arra reagált az izraeli katonai rádiónak adott nyilatkozatában, hogy palesztin fegyveresek megöltek négy izraelit. A palesztinok és egyes emberi jogi csoportok közben azzal vádolják Izraelt, hogy már eddig is aránytalanul nagy erőket vetett be a hét hete tartó zavargások elfojtására. Faruk Kaddumi, a Palesztinai Felszabadítási Szervezet külkapcsolatokkal foglalkozó politikai osztályának vezetője szerint a "tárgyalások ideje lejárt". Kijelentette: hosszú háborúskodásra számít, de a palesztinok végigküzdik a harcot, egészen addig, amíg rákényszerítik Izraelt a velük kötött békemegállapodások tiszteletben tartására. "