Ferenc, Olívia
-4 °C
4 °C

ENSZ-egyezmény a szervezett bűnözés ellen

AFP
2000.11.15. 21:06
Az ENSZ Közgyűlése elfogadta azt az egyezményt, amellyel célja, hogy még jobban összehangolják a nemzetközivé vált szervezett bűnözéssel szembeni fellépést a 189 tagország között. A világszervezet közgyűlése egyhangúlag fogadta el ezen első, a szervezett bűnözéssel foglalkozó egyezményét. A megállapodást aláírók vállalják, hogy összehangolják a szervezett bűnözés és a korrupció elleni törvényeiket, fellépnek a pénzmosás ellen és egyszerűbbé teszik kiadatási eljárásukat. Vállalják azt is, hogy jobban gondoskodnak a bűnbandák ellen valló tanúk védelméről, és ezekben az ügyekben pénzügyileg segítik a szegény tagországokat. A közgyűlés elfogadta az egyezményhez tartozó két jegyzőkönyvet is, amelyek egyike a leány- illetve gyermekkereskedelemről szól, a másika pedig az embercsempészetről, vagyis a menekültek csempészéséről. (A harmadik jegyzőkönyvről, a lőfegyverek kereskedelméről szólóról még tárgyalnak a tagországok.) E három dokumentumot a tagországok az ENSZ decemberben Palermóban rendezendő konferenciáján írhatják alá. Akkor lép hatályba, ha már legalább 40 ország ratifikálta.

Paphos képekben

Ciprusi fotók, fantasztikus élmények. Nézd meg most!

Varázslatos Szicília

Baboci2006 felhasználónk jóvoltából vadonatúj fotók segítségével visszatérhetsz a nyárba!