Kizárás előtt a Munkáspárt belső ellenzéke

MTI
2005.02.24. 13:31
A Munkáspárt központi bizottsága a közeljövőben dönt a belső ellenzék két vezetője, Vajnai Attila alelnök és Fratanolo János Baranya megyei elnök kizárásáról, valamint az utóbbi által vezetett megyei szervezet elnökségének feloszlatásáról, mondta Thürmer Gyula, a parlamenten kívüli párt elnöke az MTI-nek csütörtökön.

"A Munkáspárton belül van egy pártellenzéki csoport, amely szervezkedik a párt fő iránya ellen, s amelynek a lényege az, hogy az MSZP irányába vigyék el ezeket a szavazókat" - közölte Thürmer Gyula. Szerinte a Munkáspárt válaszút elé érkezett, a többség nem akar a Vajnai Attila-féle irányba menni, és mivel nem sikerül politikailag megállapodásra jutni, ezért napirendre tűzték a pártellenzék vezetőinek kizárását.