Budapesten a luxemburgi hatok

MTV
2000.11.15. 22:45
Az Európai Unióhoz csatlakozni kívánó országok nem egymás rovására, hanem egymást segítve szeretnének az Unió tagjává válni. A luxemburgi hatok külügyminiszterei budapesti megbeszélésükön egyetértettek abban is, hogy a felkészülést 2001 végére, illetve legkésőbb 2002 elejére szeretnék befejezni. A legfelkészültebb tagjelölt államok számára már 2003 elejétől lehetőséget kell biztosítani az Unióhoz történő csatlakozásra - hangzott el a luxemburgi hatok külügyi vezetőinek budapesti találkazóján. Magyarország, Csehország, Ciprus, Észtország, Lengyelország és Szlovénia diplomácia vezetői 1998 márciusa óta immár harmadik alkalommal ültek össze, hogy értékeljék a tárgyalások helyzetét és áttekintsék az integráció gyorsításának lehetőségeit. A megbeszéléseken szó volt a nemrég közzétett országjelentésekről is, a magyar külügyminiszter szerint azonban most nem ezek összehasonlítása a fontos.