Komlós Attila Péter története

Index
2005.02.26. 11:57

A helyi média fejezetben szerepel Komlós Attia Péter neve, akit 20 évesen és 40 évesen is megpróbáltak beszervezni. Mindkétszer nemet mondott, de készült a nevére 6-os karton.

Szerkesztőségünkhöz eljuttatott levelét alább olvashatják:

Tisztelt Szerkesztőség!

A múlt hét végén internetre feltett "ügynök-listán" felfedeztem nevemet a "Helyi média" fejezetben.

Ezzel kapcsolatban a következőket szeretném az önök segítségével a nyilvánosság elé vinni:

I. Kijelentem: nem írtam alá

a) beszervezési nyilatkozatot,

b) titoktartási nyilatkozatot,

c) sem egyéb, bárminemű, a titkosszolgálatokkal, vagy munkájukkal kapcsolatos nyilatkozatot;

2. nem írtam

a) jelentést sem személyekről,

b) jelentést semmilyen ügyről,

c) jelentést külföldi utakról stb.

Kétszer tettek kísérletet a BM-esek a beszervezésemre: 1966-67-ben (19-20 éves koromban, II-III éves teológus hallgató voltam) és 1986-ban, amikor a Magyarországi Református Egyház hetilapjának főszerkesztője voltam (már 2 éve, 1984 óta). Mindkét beszervezési kisérletre nemet mondtam. (Lásd: lábjegyzet)

II. Tájékoztatásul:

1) Ma (10 hónapi várakozás után) betekinthettem a Történeti Levéltár által felkutatott, velem kapcsolatba hozható dokumentumokba. Ezekből kiderül, hogy

a) van egy - tudtom, beleegyezésem és akaratom nélkül, a BM-es tisztek által rólam kiállított - ún. "6-os karton" (ez lehetett nevemnek az ominózus listára kerülésének alapja)

b) van 5 darab, a Levéltár szerint a "Munka-dossziéban" talált, mások által az én nevemet (is) megemlítő, jelentéktelenségében szánalmas, fedőnevekkel ellátott ügynöki "jelentés",

c) nincs általam aláírt (és semmiféle) beszervezési nyilatkozat,

d) nincs általam aláírt (és semmiféle) titoktartási nyilatkozat,

e) nincs bárminemű egyéb, a titkosszolgálatokkal, vagy munkájukkal kapcsolatos általam aláírt (és semmiféle) nyilatkozat,

f) nincs általam géppel, vagy kézzel írott semmiféle "jelentés" sem személyekről, sem ügyekről, sem külföldi utakról, sem semmi egyébről,

g) nincs egyetlen, BM-es tisztek által írott jelentés a velem történt (két vagy három, általam hivatalosnak tekintett) látogatásuk során szóban elhangzottakról.

2) Jelen ismereteim szerint egy esetleges, törvényes átvilágítás során (amire sajnos mint magánembernek, ma semmi törvényadta lehetőségem nincs!) a fentiek alapján az átvilágító bíróság látlelete negatív lenne.

3) Antall-i (1991-es) átvilágításom története is ide tartozik, lévén szó Antall-féle (feltételezett Németh Miklós féle) 1989-90-es listáról.

Az Antall-kormány idején, 1991-ben "átvilágított" (mint köztudott, ilyen törvény akkor még nem volt) több tucat (több száz?) embert. E titkos akcióra az első szocialista-liberális kormány idején, 1996 őszén fény derült; követelték az ilymódon "átvilágítottak" utólagos értesítését tudtukon kívüli kivizsgálásukról. Engem is "átvilágítottak". Ennek eredményét egy 1997.június 2-án kelt, alábbi MEH-levél tartalmazza.

"Miniszterelnöki Hivatal Személyügyi és Közszolgálati Főosztály Vezetője

Száma: VI/N-90/11/1977.

Komlós Attila Péter úr részére Budapest

Tisztelt Komlós Úr!

Az Országgyűlés Nemzetbiztonsági Bizottsága állásfoglalása alapján tájékoztatom arról, hogy az Ön korábbi beosztása, illetve munkaköre (munkakörbe jelölése) az 1991. évben biztonsági ellenőrzés végrehajtását tette indokolttá. Az 1991 évben elvégzett biztonsági ellenőrzés az Ön személyével összefüggésben kockázati tényezőként értékelendő információt nem hozott felszínre. Tájékoztatom arról is, hogy a biztonsági ellenőrzés során az illetékesszervek külső engedélyhez kötött titkosszolgálati eszközt nem vettek igénybe. Kérem tájékoztatásom szíves tudomásul vételét. Budapest, 1997. június 2.

Dr. Kodela László főcsoportfőnök"