Jenő
3 °C
8 °C

Befejeződött a 219-es lista NBH-s vizsgálata

MTI
2005.03.10. 11:01
Befejeződött a Nemzetbiztonsági Hivatal vizsgálata az internetre feltett, 219 nevet tartalmazó "ügynöklista" ügyében, annak eredményeit átadták a rendőrségnek - erősítette meg egy napilap információját a nemzetbiztonsági szolgálatok magát megnevezni nem kívánó munkatársa az MTI-nek csütörtökön. A Népszabadság csütörtökön arról számolt be, hogy befejeződött a hivatal vizsgálódása az "ügynöklista" ügyében és annak eredményét átadták a rendőrségnek. A lap információját a vizsgálat lezárultáról az MTI-nek megerősítette a nemzetbiztonsági szolgálatok egy, a neve elhallgatását kérő munkatársa. Közölte: a vizsgálat részben a listára feltett anyag tartalmi vonatkozásaival, részben az internetre felkerülés technikai körülményeivel foglalkozott, ahogy erről már korábban is beszámoltak. A vizsgálat eredményeit a hivatal átadta a rendőrségnek, és ennek részleteit az ügy felderítése érdekében a nemzetbiztonsági szolgálatok nem közlik - tette hozzá. Tóth András, a polgári nemzetbiztonsági szolgálatok irányításában közreműködő politikai államtitkár a múlt héten csütörtökön az MTI-nek annyit mondott a vizsgálat akkori eredményeiről, hogy az ismeretlen személy vagy személyek egy nem magyarországi szolgáltató ingyenes internetes hozzáférést biztosító oldalait használták fel, a szerverre való feltöltés 2005. február 26-án délután, "egy rövid, 2 perces időszakban történt". Hozzátette: a vizsgálat további menetében szükségessé válhat más országok szolgálataival való együttműködés, annak megállapítására, hogy az adott időpontban milyen internetes címről helyezték el az anyagokat.