Nevében is kommunista lesz a Munkáspárt

MTI
2005.03.17. 11:33

A párt nemzeti és antikapitalista jellegét hangsúlyozandó Munkáspárt - Magyar Kommunista Pártra változtatná a nevét a Munkáspárt. A párt elnöksége a június 4-i kongresszuson szavaztatná meg a névváltoztatást. "A gondolatban semmi múlthoz kapcsolódás nincsen", jelentette ki Thürmer Gyula. Közlése szerint az elmúlt időszakban "a párt nemzeti jellegének hangsúlyozása erősödött", míg a kommunista szó az antikapitalizmust, a tőkésellenességet jelenítené meg.

A Munkáspárt elődje, az MSZMP, az állampárt feloszlatása után két hónappal Magyar Szocialista Munkáspárt elnevezéssel 1989 decemberében jött létre, s 1993 elején vette fel a mostani nevét. Az MSZMP jogelődje a Kommunisták Magyarországi Pártja és a Magyar Szociáldemokrata Párt egyesüléséből létrejött Magyar Dolgozók Pártja volt.