Aladár, Álmos
-1 °C
9 °C

Villa Kuncze üdülőtelkén

Magyar Nemzet
2000.11.17. 09:45
A Kuncze Gábor vagyonnyilatkozatában szereplő balatonakarattyai negyven négyzetméteres faházzal közös telken egy háromszintes, többteraszos villa áll - adta hírül a Magyar Nemzet. A telek másik tulajdonosa a Krónika Nova Kft., amelynek ügyvezetője a volt belügyminiszter testvére. Az SZDSZ frakcióvezetője szerint nincs köze a márványlapokkal borított épülethez, az azonban éppen az ő telekrészén áll, a faház pedig a kft. területén. A telket ugyanis két helyrajzi számon tartják nyilván. Kuncze ugyanakkor cáfolta, hogy részt vállalt volna az impozáns épület felhúzásában, illetve hogy az családi nyaraló lenne, bár a két épületet járda köti össze.

Törökország

Isztambul még mindig a nagy kedvencek közé tartozik.

Oszd meg élményeidet!

Oszd meg nyári élményeidet más utazókkal is, tölts fel beszámolót, fotókat!