A Fideszt sejti a helyi MSZP Gyurcsány kifütyülése mögött

MTI
2005.03.22. 16:36
Az MSZP szerint a Fidesz szervezett, összehangolt akciója áll a miniszterelnök debreceni rendezvényének a megzavarása és a gazdatüntetés mögött - közölte Csontos János országgyűlési képviselő, a szocialisták hajdú-bihari alelnöke. "A nyugalom, a rend megbontása mögött a Fidesz Polgári Szövetség áll" - jelentette ki Csontos János emlékeztetve arra, hogy Gyurcsány Ferenc miniszterelnököt március 17-én a debreceni egyetem előtt mintegy 30-50 fős csoport füttykoncerttel és bekiabálásokkal fogadta, majd az egyetemi fórumot is megzavarták.

"Kiderült azóta, hogy Balla Irma képviselőasszony ott volt, ő volt a kinti demonstráció szervezője, és egy Kovács András úr, a Kisgazda Egyesület elnöke is ott volt, ők szervezték". "Ez úgy derült ki, hogy Kovács András, a Kisgazda Polgári Egyesület vezetője többször is nyilatkozott erről a debreceni tévé híradójában, így csütörtökön és a hétvégén is több alkalommal" - mondta a képviselő. Közölte azt is, hogy a rendezvénynek otthont adó teremben több fideszes önkormányzati képviselő is jelen volt, köztük Becsky Tibor, Asbóth Endre és Nagy Sándor, akik sms-ekkel "irányították a rendezvényt". Révész Máriusz Fidesz-szóvivő szerint Csontos János "szavai, bizarr összeesküvés elmélete, melyben szemkontaktussal irányított emberekről és bokrokban megbúvó utcai harcokról vizionál, zavart ember benyomását keltik".