Gyurcsány: Az egészségügynek a szolgáltatásokról kell szólnia

MTI
2005.03.30. 07:37
Az egészségügyi szolgáltatások fejlesztésére hirdet programokat tavasszal a kormány - közölte a miniszterelnök szerdán a közszolgálati rádiónak adott interjújában. "Tavasszal, még ebben a törvényhozási ciklusban szeretnénk elmondani, hogy a következő egy évnek melyek lesznek az egészségügyi szolgáltatás fejlesztési programjai" - mondta Gyurcsány Ferenc.

A kormányfő közölte, nem a "bonyolult intézményi és finanszírozási rendszert" kívánják fejleszteni, hanem a szolgáltatásokat, mert véleménye szerint ezt érzik meg az emberek. A miniszterelnök szerint ugyanakkor "előbb-utóbb" neki kell látni az egészségügy átalakításának.

A miniszterelnök arról is szólt, úgy látja, az egészségügyben az elmúlt 15 évben nem sikerült rendet tenni. Megítélése szerint mindenki igyekszik minél kevesebbet befizetni, de amikor baj van, a maximális szolgáltatást igénybe venni. Hozzátette: a jelenlegi rendszer igazságtalan is, mert éppen a legtehetősebbek járnak jól, hiszen, mint mondta, kapcsolati hálóik révén "könnyen tehetnek egymás számára szolgáltatási szívességet".