Judit
3 °C
6 °C

Sikkasztást vizsgálna a pécsi Fidesz

MTI
2005.04.01. 14:43
Vizsgálatot kezdeményez a Fidesz pécsi szervezete annak kapcsán, hogy a napokban kiderült: az MSZP volt kampányembere is érintett egy pályázati pénzek elsikkasztása miatt indult büntetőeljárásban. Erről a Fidesz városi elnöke beszélt pénteken Pécsett.

A városi és megyei frakcióink vezetői levélben fordulnak a városi főjegyzőhöz, valamint a megyei közgyűlés elnökéhez, hogy vizsgálják meg, vannak-e még olyan pályázatok, amelyekhez köze volt Andráska Gergely korábbi pécsi szocialista kampányembernek, mondta Ternák Gábor sajtótájékoztatón. A városi elnök úgy vélte, tisztázni kell, hogy a közelmúltban beadott pécsi és Baranya megyei pályázatokat kik és hogyan írták, illetve az elnyert összegeket mire költötték.

A Fidesz kezdeményezése abból fakad, hogy a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság bűnügyi igazgatója a múlt héten bejelentette: eljárás indult három férfi ellen, akik több tízmillió forint nagyságrendű pályázati pénzek elsikkasztásában, valamint csalásban és befolyással való üzérkedésben működtek közre.