Döntés a gázár-perben

MTI
2000.11.19. 10:44
Várhatóan hétfőn dönt első fokon a Fővárosi Bíróság a Mol Rt. keresete nyomán arról, hogy jogszabályt sértett-e az állam, amikor júliusban mindössze 12 százalékkal emelte a gáz árát. Az olajtársaság állítja, hogy a miniszter által meghatározott áremelés csekély mértéke sérti a gáztörvény azokat a passzusait, amelyek szerint az árnak tartalmaznia kell az indokolt költségeket, így többek között az importbeszerzését is. A szerint az év júliusától érvényes gázár "nem a jogszabály által előírt árképletre, hanem kizárólag a kormány antiinflációs politikájára volt tekintettel". A társaság az őt ért kárt több mint hétmilliárd forintban jelölte meg az első tárgyaláson.