Vizsgálná a Fidesz az Apró-Gyurcsány ügyleteket

MTI
2005.04.10. 13:34
A Belügyminisztérium közigazgatási államtitkárának, Szilvásy Györgynek az Apró-Gyurcsány érdekkör meggazdagodásában játszott szerepét kívánja tisztázni a Fidesz-frakció - közölte Szijjártó Péter, a párt országgyűlési képviselője vasárnap a BM előtt tartott sajtótájékoztatón.

"Mára egyértelművé vált, hogy Gyurcsány Ferenc egy jól behatárolható, szűk érdekkör prédájává kívánja tenni az országot, hiszen számos állami vállalat, állami intézmény élén olyan személyek állnak, akinek neve korábban olyan esetek, olyan ügyletek mentén merült föl, amelyek jelentősen hozzájárultak az Apró-Gyurcsány érdekkör meggazdagodásához" - jelentette ki a képviselő.

Mint mondta, a BM-ben is dolgozik egy ilyen személy, mégpedig Szilvásy György közigazgatási államtitkár, aki korábban a Miniszterelnöki Hivatal (MeH) pénzügyi és gazdálkodási feladatokért felelős helyettes államtitkáraként hozzájárulhatott ahhoz, hogy Gyurcsány Ferenc érdekkörébe tartozó cégek megszerezzék a balatonőszödi kormányüdülő egyik értékes villáját, valamint a MeH Szalay utcai ingatlanának jelentős részét.

Szijjártó Péter az úgynevezett tetthely-sorozat keretében kereste fel a BM-et. A Fidesz-akció során olyan állami vállalatokat mutatnak be, ahol a vezető pozícióban lévők az ellenzéki párt szerint részesei voltak az Apró-Gyurcsány érdekkör meggazdagodásának.