Meghalt egy MSZP-s képviselő

2005.04.10. 16:32
#alt#
Pusztai Gyula (1945-2005)
Hosszantartó betegség után vasárnap elhunyt Pusztai Gyula MSZP-s képviselő. A párt közleménye szerint Pusztai Gyula amíg tehette, betegen is részt vett az országgyűlés munkájában.

"Utoljára akkor volt közöttünk, amikor úgy érezte: a kórházból, már igen súlyos állapotban is be kell jönnie a Parlamentbe, hogy akaratával és szavazatával segítse az új kormány megalakulását" - áll Lendvai Ildikó, az MSZP országgyűlési frakciójóvezetőjének nevével jegyzett közleményben.

Pusztai Gyulát az országgyűlés szocialista frakciója saját halottjának tekinti.

Pusztai Gyula 1945. február 3-án Olaszfán született. A Pécsi Állam- és Jogtudományi Egyetemen diplomázott. 1990-98. között két cikluson át a Vas megyei közgyűlés elnöke volt.

Az Országgyűlésbe 1998-ban és 2002-ben is az MSZP területi listájáról került be. A megye érdekében több évtizeden át végzett munkáját Vas Megyéért díjjal ismerték el. Pusztai Gyulát tavaly októberben a Magyar Köztársasági Érdemrend Lovagkeresztjével tüntették ki.