Elhunyt a kétezer zsidót megmentő Ferenczfalvi Kálmán

MTI
2005.04.13. 11:27

Több mint kétezer, többségében zsidó származású ember életét mentette meg 1944-ben Ferenczfalvi Kálmán, Gyöngyös díszpolgára, aki 84 éves korában a múlt héten hunyt el Debrecenben.

Az embermentő tevékenységéért 1988-ban megkapta az izraeli Yad Vashem Intézet Világ Igazainak Rendje kitüntetését.

Ferenczfalvi Kálmán a II. világháború alatt egy munkaszolgálatos ezrednél szolgált gazdasági hadapródként. 1944 őszén egy hamisított parancs alapján megszervezte a Nemzetközi Vöröskereszt budapesti székházának védelmét, amely így menedéket nyújtott a korábbi alakulatához tartozó munkaszolgálatosoknak is. Eközben hamisított iratokat állított ki, üldözött zsidók és bal oldaliak számára; mindennek köszönhetően, több mint kétezer ember életét mentette meg.