Nem jut több pénz az időközi kampányra

MTI
2000.11.21. 15:17
Az Országgyűlés választási reformot előkészítő eseti bizottsága keddi - az SZDSZ részvétele nélkül megtartott - ülésén öt párti egyetértéssel véglegesítette jelentését, és határozati javaslatát. A MIÉP-en kívül a parlamenti pártok egyet értenek a az időközi választásokon felhasználható, jelenleg 1 millió forintban maximált kampányköltség összeg emelésében, ez a javaslat mégsem került be a jelentésbe. A Fidesz ugyanis úgy látta, hogy ezek nem reformértékű változtatások, és álláspontja mögé kedden az FKGP is felsorakozott. A testület egyfordulós, listás választásokat szorgalmaz a jövőbeni európai parlamenti (EP) választásokon. A jelentés rögzíti, hogy az EP-választási szabályokat célszerű az Országgyűlésnek a csatlakozás előtt elfogadnia. Az MSZP részéről Wiener György sajnálatát fejezte ki, hogy még azokat a választási rendszerrel kapcsolatos, minimális módosítási igényeket sem sikerült érvényesíteni, amelyekben egyetértés alakult ki.