Miklós
-7 °C
2 °C

A Fidesz látszatintézkedésekkel vádolja a kormányt

MTI
2005.05.19. 12:42
Egy lépés a százból
Csizmár Gábor foglalkoztatáspolitikai és munkaügyi miniszter a szerdai kormányülést követően jelentette be, a pályakezdőket fogadó munkaadók az eddigi háromnegyed év helyett két évig kapnának az 50 százalékos társadalombiztosítási járulékkedvezmény helyett az összes járulékra vonatkozó kedvezményt. Ez a kereset 34 százalékát jelentő összes munkaadói járulékkötelezettség helyett az első évben 15 százalékos, a második évben 25 százalékos járulék fizetését írná elő.
A kormány pályakezdőkkel kapcsolatos lépéseit bírálták a Fidesz országgyűlési képviselői csütörtökön tartott sajtótájékoztatójukon. Balsai István, a parlament foglalkoztatási bizottságának fideszes elnöke elmondta, tüneti kezelésnek, látszatintézkedésnek tartja a kormány pályakezdő munkanélkülieket érintő döntését, mert a járulékok utólagos visszatérítése véleménye szerint nem teszi kellőképpen érdekeltté a munkaadókat. Hozzátette, a magyar munkaerőpiacon nemcsak az a probléma, hogy a munkaadók nem szívesen foglalkoztatnak pályakezdőket, a legnagyobb baj az, hogy csökken munkahelyek száma.

Nászút ajándékba!

Esküvőt tervez? Tervezzen velünk, nyerjen wellness nászutat!

Egzotikus élmények!

Amiről eddig álmodni sem mert. Luxus nyaralás, a világ legcsodálatosabb tengerpartjain.