Atomtemető: épülnek a kutatóaknák Bátaapátiban

MTI
2005.05.26. 13:29

Már 110 illetve 120 méter mélyen bent járnak a hegy gyomrában a két lejtősakna építői a Tolna megyei Bátaapáti melletti Nagymórágyi-völgyben, ahol a tervek szerint a paksi kis- és közepes aktivitású radioaktív hulladékokat helyezik majd el. A 21 négyzetméter keresztmetszetű vágatok építése február 8-án kezdődött.

A két, egymástól 110 méterre haladó kutatóakna 1.700 méter hosszú lesz. Várhatóan 28 hónap múlva, a felszín alatt 250 méterrel érik el azt a helyet, amit az 1998 decembere óta végzett geológiai kutatások alapján a szakemberek alkalmasnak találtak arra, hogy ott helyezzék el a Paksi Atomerőműből kikerülő kis és közepes radioaktivitású hulladékot.

Mindezt a csütörtökön ötödik alkalommal megtartott TETT-re kész nap" sajtótájékoztatóján mondta el Hegyháti József, a Radioaktív Hulladékokat Kezelő Kht. ügyvezető igazgatója. A nyílt napokat - amelyeken a szakemberek beszámolnak a környéken lakóknak, érdeklődőknek az eddig végzett munkáról - a TETT, a Társadalmi Ellenőrző és Tájékoztató Társulás szervezi.

Az eddigi kutatás 13 milliárd forintba került, a most folyó fúrás további 10 milliárdba, s ha az Országgyűlés végül úgy dönt, hogy itt legyen a paksi radioaktív hulladék végleges tárolója, annak kialakítása további 10 milliárd forint.