Judit
3 °C
6 °C

Hiller: A lakótelepeken élők a barátaink

MTI
2005.05.27. 13:42

Az MSZP arra kéri a kormányt, hogy enyhítse a lakótelepen élők problémáit - jelentette ki Hiller István pártelnök pénteki sajtótájékoztatóján. A lakótelepeken élők "vannak, akiknek panelprolik, nekünk olyan barátaink, akik hagyományosan támogatnak minket, olyanok, akiért felelősséget érzünk, olyanok, akikért tenni akarunk, és arra kérjük a kormányt, hogy intézkedéseivel, terveivel és a tervek megvalósításával az ismert problémákon enyhítsenek" - hangsúlyozta.

Közölte: jelenleg 795 ezer lakótelepi lakásban 2,1 millió ember él Magyarországon; Budapest lakosságának 33 százaléka él lakótelepen, míg ez az arány Pozsonyban 77 százalék, Bukarestben pedig 82 százalék. Tájékoztatása szerint a panellakások mintegy 60 százalékát érintheti a lakás felújítási program, amelyben az állam, az önkormányzat és a lakó egyforma arányban járul hozzá a beruházáshoz.