Jácint
15 °C
31 °C

Megszüntették a Duna TV-nél a hírigazgatói posztot

Népszava
2005.06.11. 13:40
Véglegesen megszünteti a hírigazgatói posztot a Duna Televíziónál a közszolgálati médium elnöke - értesült a Népszava. Az indoklás szerint erre a túlzottan hierarchizált irányítási rendszer operatívabbá tétele érdekében van szükség. A döntést azután hozták, hogy lezárult a televíziónál az a belső vizsgálat, amely azt volt hivatott tisztázni, miért informálta nézőit a médium jelentős késéssel a köztársaságielnöki-választás eredményéről.

A történtek előzménye, hogy a késve elmondott hír miatt a tévéelnök kedden felfüggesztette a hírigazgató Kresz Lászlót és vizsgálatot rendelt el. A vizsgálatot követően a közmédium három alelnöke megoldásként azt javasolta, a szervezet operatívvá tétele érdekében szüntessék meg a hírigazgatói munkakört. A tévéelnök a javaslatot elfogadta.

Cselényi László, a Duna TV elnöke a Népszavának elmondta azt is, hogy a felfüggesztett hírigazgatót értesítették a poszt megszűnéséről és híradó szerkesztői munkakört ajánlották fel neki. Kresz László a napilapnak elmondta: értesítették, hogy megszűnik posztja, ami szerinte azért érthetetlen, mert a hír-, az integrációs-, és a határontúli igazgatóság tartozott az innovációs alelnök alá, a menedzsment pedig nemrég úgy nyilatkozott: megerősítik hírterületet. Szerinte a vizsgált nem zárult le, ezért furcsállja, miért ajánlanak neki új szerződést, amelynek elfogadását még megfontolja. Szerinte az eljárás jogi aggályokat is felvet.