A'gyanúkampány' eredetét firtatja a Fidesz

MTI
2005.06.15. 19:41
A Fidesz választ vár a miniszterelnöktől arra, hogy valóban készült-e kampányterv az ellenzéki párt elnökének lejáratására - jelentette ki sajtótájékoztatóján Répássy Róbert, a párt frakcióvezető-helyettese. Mint elmondta, kedden több internetes hírportálon is megjelent egy irat, amely azt a látszatot kelti, hogy Gyurcsány Ferenc részére állami hivatalnokok, közpénzen, a parlamenti ellenzék vezetőjének lejáratására készített kampánytervet állítottak elő. "Felkérjük a miniszterelnököt, hogy nyilatkozzon arról, készült-e a részére ilyen, vagy ehhez hasonló lejárató kampányterv, a nyilvánosságra került irat alapján, annak hitelességét vizsgálandó, rendeltek-e el a Miniszterelnöki Hivatalban vizsgálatot" - mondta Répássy Róbert. A képviselő leszögezte: nem tudják, hogy az irat valós-e, azonban annak tartalma már részben megvalósult. A lejárató kampányterv létezését csak az idő bizonyítja, vagy cáfolja majd - jegyezte meg. Hozzátette, hogy ez nem az első lejárató kampányterv lenne a Medgyessy-Gyurcsány-kormány idején, hiszen Szász Károly, a PSZÁF elnöke, és Kósa Lajos debreceni polgármester ellen már készült ilyen.