Ambrus
-7 °C
3 °C

Répássy a szőlőügyeket kiteregető újságírót támadja

2005.06.16. 17:39

Répássy Róbert, a Fidesz országgyűlési frakcióvezető-helyettese szerint bebizonyosodott, hogy Rajnai Attila, az Élet és Irodalom újságírója szerződéses viszonyban áll a szocialista vezetésű Bács-Kiskun megyei önkormányzattal.

"A tokaji borcsatákról Orbán Viktor lejáratására írott cikk szerzője 2004. március 12. óta megbízási szerződésben áll a Balogh László szocialista közgyűlési elnök vezette Bács-Kiskun megyei önkormányzattal, havi 240 ezer forint plusz áfa, vagyis 300 ezer forint díjazásért" - mondta a képviselő.

A politikus a megyei főjegyző levelét idézve elmondta, hogy Rajnai a közgyűlés PR-feladataival foglalkozik és egyebek mellett Balogh közgyűlési elnök is utasíthatja. Répássy e tények ismeretében igazolva látja, hogy az Orbán Viktor állítólagos lejáratását célzó kampányterv létezik és a kancellária, valamint az MSZP megtalálta annak a módját, hogy cikkeket helyezzen el az Élet és Irodalomban.

Kovács Zoltán, az Élet és Irodalom főszerkesztője szerint egy ilyen szerződés nem befolyásolja az újságíró pártatlanságát, "amit Rajnai Attila korábban az ÉS_ben megjelent cikkei is bizonyítanak." "Répássy akciója egy kétségbeesett lejáratási kísérlet, ha már a tényeket nem tudták cáfolni" - mondta a főszerkesztő.