Megsértették az MDF-ből kizártak jó hírnevét

MTI
2005.06.24. 16:56
Herényi Károly és az MDF megsértette az MDF-ből tavaly szeptemberben kizárt öt képviselő jó hírnevét azzal, hogy a frakcióvezető valótlanul állította: a felperesek frakciótagsága kizárás folytán megszűnt, mondta ki pénteken, elsőfokú nem jogerős ítéletében a Fővárosi Bíróság.

A bíróság szerint bebizonyosodott, hogy a képviselők kizárása az arra vonatkozó szabályok szerint nem történt meg, tehát az ezzel ellenkező állítás valótlan volt, indokolta a döntést Pataki Árpád bíró. A bíróság rész- és közbenső ítéletet hozott a képviselők keresetének jogalapját illetően. Amennyiben másodfokon jogerősen is igazat adnak a felpereseknek, akkor egy másik eljárásban dönt majd a bíróság a jogkövetkezményekről és a kárigény mértékéről.

Az alperesek ügyvédje az MTI-nek elmondta: fellebbeznek a döntés ellen, így a polgári per a Fővárosi Ítélőtáblán folytatódik másodfokon.