Hejcén nem választották újra az elítélt polgármestert

MTI
2005.06.26. 20:43
Három jelölt közül Rohály Gézát, Hejce eddigi alpolgármesterét választották a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei község új polgármesterévé a vasárnap megtartott időközi választáson, közölte az MTI-vel a voksok összeszámlálását követően Voloncs Mária körjegyző. A választásra jogosult 233 hejcei lakos közül 187 szavazott, a részvételi arány 80 százalékos volt.

A polgármesteri posztért három független jelölt indult. A 186 érvényes szavazatból Kovács István 23-at, Lévai Csaba 74-et, míg Rohály Géza 89-et kapott, így ő lett a 296 lakosú Hernád menti település új elöljárója.

Az időközi választást azért kellett kiírni, mert a település korábbi vezetője, Lévai Csaba tisztsége egy jogerős bírósági ítélet miatt megszűnt. Ugyanakkor a bíróság a közügyek gyakorlásától nem tiltotta el, ezért indulhatott el ő is a vasárnapi választáson.