Augusztus elején hozhatják haza Varga Tamást

MTI
2005.06.30. 17:50
Augusztus elejénél korábban nem kerülhet Magyarországra a nemzetközi körözés alapján áprilisban Hollandiában elfogott Varga Tamás - tudta meg az MTI az amszterdami bíróságon csütörtökön.

A holland fővárosban közel három hónapja átadási őrizetben tartott magyar vállalkozó (a Fidesz egykori gazdasági tanácsadója) ügyében az illetékes bírói testület július közepén tart újabb ülést, és amennyiben annak nyomán döntés is születik az átadásról, arra ténylegesen nem kerülhet sor augusztus legelejénél előbb. Csak miután a jogerős döntés megszületik, kerülhet szóba az, hogy technikailag hogyan bonyolítják le a hazaszállítást. Varga ügyében a bíróság már két alkalommal ülést tartott, de még nem tudott dönteni arról, hogy eleget tegyen-e a magyar kiadatási kérelemnek. A testületnek még több információra van szüksége, hogy meghozza ítéletét - monda el egy illetékes.

A hat éve szökésben lévő vállalkozót április elején fogták el Amszterdamban, az akkori holland bejelentés szerint a Fejér Megyei Bíróság által csalás gyanúja miatt kiadott nemzetközi körözés alapján.