Barbara, Borbála
-6 °C
3 °C

Magyar Rádió: sikertelen elnökjelölés, új pályázat

MTI
2005.07.07. 14:29

Nem sikerült jelöltet állítania a Magyar Rádió Rt. elnöki posztjára az intézményt felügyelő közalapítvány kuratóriumi elnökségének csütörtökön, amely ezt követően úgy döntött, hogy új pályázatot ír ki a tisztségre. Az MTI információja szerint mintegy 2 és fél órán át foglalkoztak a testületi tagok az elnökjelölés kérdésével.

A távirati irodának név nélkül nyilatkozó tagok arra emlékeztettek, mivel a jelenlegi vezető mandátumának e hó végi lejártáig esélytelen, hogy új elnököt válasszanak, átmenetileg ügyvezetőnek kell majd irányítania a közszolgálati médiumot. Egyikük elmondta: az ülésen nem esett szó arról, ki lehetne ez a személy.

A most kiírandó lesz sorrendben a harmadik pályázat a posztra: a márciusban közzétett felhívás eredményeként az elnökség Such Györgyöt jelölte a tisztségre, ám ő a társadalmi szervezetek delegáltjaival kiegészült nagykuratóriumban nem kapta meg a szükséges, kétharmados támogatást, ezt követően tették közzé az újabb elnöki pályázatot.