Mécs Imrének 3,5 milliós kártérítést ítéltek

MTI
2005.07.07. 22:31

Mécs Imre személyiséghez fűződő jogának megsértése miatt a Pesti Központi Kerületi Bíróság elsőfokon elmarasztalta Lovas Istvánt, Bencsik Andrást, Bayer Zsoltot és Járai Juditot, és kártérítést állapított meg, ezt a felperes szabad demokrata képviselő maga közölte az MTI-vel csütörtökön.

Lovas István a Magyar Rádió Vasárnapi Újság című műsorának 2001. november 11-i adásában, míg a többiek az ATV Sajtóklub című műsorának 2001. november 9-i adásában elhangzott, személyét érintő gyalázkodó kijelentése miatt tett feljelentést.

Járait a bíróság ötszázezer forint, a többieket fejenként egymillió forint kártérítésre kötelezte a perköltség megfizetése mellett. Az ítélet ellen fellebbeztek az alperesek.

Az ítéletet Bencsik András abszurdnak nevezte arra hivatkozva, hogy éppen a héten döntött jogerősen a bíróság kettejük egy másik ügyében, hogy véleményt nem lehet büntetni, ezért tízhónapos felfüggesztette börtön helyett 60 ezer forintos pénzbüntetést szabott ki Bencsikre a bíróság.