Ferenc, Olívia
-4 °C
4 °C

Teljes útzárral tiltakoztak a hajdúböszörményiek

MTI
2005.07.15. 16:03

Teljes útlezárással tiltakoztak Hajdúböszörmény lakói pénteken a 35-ös út felújítási munkáit kísérő visszásságok miatt. Egy héttel korábban félpályás útlezárással figyelemfelkeltő demonstrációt tartottak, de miután felvetéseikre sem szóban, sem írásban nem reagált az útkezelő szervezet, pénteken 13 és 15 óra között teljes útlezárással nyomatékosították követeléseiket.

A lakók elsősorban azt szeretnék elérni, hogy a 35-ös főút városon áthaladó szakaszának felújítása után növekedjen az átkelési biztonság a várost átszelő útszakaszon, amely négy-öt ezer embert a vág el a várostól, mondta Katiné Juhász Ildikó, Hajdúböszörmény polgármestere. "Ehhez nem elég gyalogátkelőhelyeket felfesteni", hogy a napi harmincezres járműforgalmú úton biztonságosabb legyen a közlekedés, jelzőlámpákra lenne szükség, mondta.

Amennyiben az útkezelőtől ezután sem kapnak megnyugtató választ kérdéseikre, július 21-én, csütörtökön a mostaninál hosszabb időre, teljes szélességében ismét lezárják a 35-ös főút érintett szakaszát.