Mária
-6 °C
-2 °C

Kulcsár tovább hallgat a politikai szálról

MTI
2005.07.19. 12:23

Kulcsár Attila a két hete folyó iratismertetés során nem találkozott olyan új terhelő vallomással, amely miatt szerinte emelkedne a rá kiszabható büntetés mértéke. A KandH Bank volt ügyvezető igazgatója, a KandH Equities egykori üzletág-vezetője hangsúlyozta: "eddig nem találkoztam ilyen vallomással". Kulcsár kijelentette: "az ügy esetleges politikai vonatkozásaira továbbra sem kívánok reagálni".

"Véleményem szerint a Fővárosi Bíróság jogosan oldotta fel ezeknek a cégeknek illetve vagyonelemeknek a zárolását; igen, szerintem is ezeknek a cégeknek kellett zárolni a vagyonát" - válaszolta arra a felvetésre, hogy a Fővárosi Bíróság a múlt héten több olyan személy és cég vagyonának zár alá vételét megszüntette, akik, illetve amelyek kapcsolatban álltak a KandH Equities-szel. A KandH Bank volt ügyvezető igazgatója az MTI kérdésére - a Népszabadságban a múlt héten megjelent lista alapján - jogosnak nevezte, hogy zárolták a Britton Interinvest Llc., Britton Capital Consulting Kft., Kartonpack Rt., Novoprint Rt., BR Immobilia Kft. vagyonát.

Kulcsár Attila azt is elmondta, hogy jogi képviselője "nagy valószínűséggel" új tőkepiaci szakértő kirendelését fogja indítványozni, mert - mint fogalmazott - "az elkészült szakértői vélemények a teljes kárérték tekintetében jelentős hiányosságokat mutatnak". Kulcsárt 20,8 milliárd forint elsikkasztással gyanúsítják, amivel 10,7 milliárd forint kárt okozott.