Ferenc, Olívia
-2 °C
4 °C

Szeptember 1-jén bezárják a taszári bázist

MTI
2005.07.28. 16:46
Szeptember 1-jével megszűnik a Magyar Honvédség taszári bázisa, feladatait a pápai repülőtér veszi át - közölte újságírókkal a Magyar Honvédség vezérkari főnökének helyettese csütörtökön.

Braun László beszámolt arról is, hogy az év végéig a honvédség összes eszközét elszállítják a bázisról. Bocskai István, a Honvédelmi Minisztérium szóvivője elmondta: mivel a honvédség már nem tart rá igényt, kikerül a kezeléséből a bázis, a vagyonkezelői jog pedig átszáll a Kincstári Vagyonügynökségre. Közölte: a tervek szerint az érintett önkormányzatok kapják majd meg térítésmentesen az objektumot, mivel ezzel kapcsolatos igényüket már jelezték a vagyonügynökség felé.

Az Egyesült Államok hadseregének csaknem kilencéves magyarországi tartózkodása idén júliusban zárult le. Az amerikai hadsereg több mint tízmillió dollárt költött a taszári repülőtér és a kapcsolódó létesítmények felújítására, korszerűsítésére.