A HM kivizsgáltatná a sorkatonák rejtélyes haláleseteit

MTI
2005.08.02. 16:20
A sorkatona-halálesetek ügyeinek áttekintését kérte Juhász Ferenc honvédelmi miniszter az ügyészségtől azt követően, hogy a Blikk cikksorozatban olyan évekkel ezelőtti esetekről írt, melyekben tanúk állítják: nem baleset történt. A bulvárlap szerint legalább 130 tisztázatlan haláleset történt "rejtélyes körülmények" között, többnyire "balesetnek álcázva".

Bocskai István szóvivő felhívta a figyelmet arra is, hogy az újságban említett halálesetek vizsgálatát a minisztériumtól minden tekintetben függetlenül végezték; azokat rendőrség, illetve az ügyészség folytatta le és ezek bírósági döntésekkel zárultak.

Nálunk jobban senki sem ítélte el azokat a körülményeket, amelyek a sorkatonai szolgálatot jellemezték a korábbi években - hangsúlyozta Bocskai István. Hozzátette: ezért szüntették meg ezt az intézményt. Utalt arra, hogy az utolsó sorkatona november 3-án szerelt le.