A Fidesz a nemzetközi nyilvánossághoz fordulna rádió-ügyben

MTI
2005.08.05. 09:03
A nemzetközi nyilvánossághoz fordulna a Fidesz a sajtószabadság megsértése miatt, ha a kormány valóban csak akkor adná oda a Magyar Rádiónak szánt támogatást, amennyiben a számára megfelelő elnök kerülne a közszolgálati médium élére.

Rogán Antal, a Fidesz kampányfőnöke pénteken a Magyar Televízió Nap-kelte című műsorában elmondta: megdöbbentette a kuratórium elnökének kijelentése, amely szerint, ha nem a kormánynak megfelelő ember tölti be az elnöki tisztséget, akkor a kabinet nem fog pénzt adni a rádiónak.

Hozzátette: reméli, hogy ezzel a szocialisták és a kormány nem ért egyet. "Mert, ha ebből valóban kormányzati gyakorlat lesz, akkor nincsen más választása a Fidesznek, hogy nemzetközi nyilvánossághoz forduljunk, és azt mondjuk, hogy ez a sajtószabadságnak a durva és nagyon erős megsértése" - szögezte le.

Mint mondta, a kormánynak azt kellene közölnie az MSZP-s kuratóriumi elnökkel, hogy a pénzt a Magyar Rádió működésére adta, nem pedig arra, hogy munkahelyi vitákat rendezzenek a segítségével. Hangsúlyozta: a médiatörvény kudarca, hogy nem tudnak megállapodni az új elnök személyéről. A jogszabályon változtatni kell, hiszen sokszor abnormális működést eredményez - mutatott rá.