Elnök nélkül maradhat a MIÉP

MTI
2005.09.13. 08:49
Megeshet, hogy keddtől vezető nélkül marad a MIÉP - a Fővárosi Ítélőtábla ugyanis kedden tárgyalja azt a beadványt, amit a pártból kizárt úgynevezett "reform MIÉP-esek" indítottak Csurka István ellen - írja a Népszabadság.

Április 27-én első fokon, nem jogerősen már pert nyertek a MIÉP-ből kizárt reformerek. Az ítélet szerint Csurka újraválasztása jogszerűtlen volt, és megsemmisítették az ellenjelölt-alelnök, Bognár László kizárását megállapító határozatot is. Grespik László képviseletével azért indított pert a MIÉP több politikusa, mert nem tudták elfogadni Csurka szerintük diktatórikus pártvezetését, a sorozatos kizárásokat és újraválasztását, amit álláspontjuk szerint csalással ért el.