Kövér otthon tartaná a baloldali szavazókat

MTI
2005.09.16. 10:43

A Zalai Hírlap pénteki tudósítása szerint a baloldali szavazók otthontartásának szükségességéről beszélt Kövér László, a Fidesz választmányának elnöke Hévízen. A politikus a Széchenyi István Polgári Egyesület meghívására érkezett Hévízre csütörtökön, ahol a városházán beszélt.

Kövér László kifejtette, a jelenlegi kormánynak nincsenek az országot előre vivő gondolatai, azonban úgy tűnik, a baloldal mégis képes valamilyen módon az emberek meggyőzésére. Az MSZP 2002-ben a Fidesz ellen felkorbácsolt gyűlöleti energiát alakította mozgási energiává, s így sikerült a jelenlegi kormánypártnak akkor a többletszavazatok megszerzése.

Elhangzott, a hazai média hazánkban is csak arra jó, hogy e kormányt segítve annak múltbeli bűneit a szőnyeg alá söpörje. Kifejtette, ennek ellenére a mintegy kétmilliónyi ingadozó meggyőzésével, mennél több embert kell majd jövőre urnákhoz vinni, de nemcsak a megjelentek, hanem a távol maradók is befolyásolhatják majd a választások kimenetelét. Ezért nem ártana, ha a baloldali szavazókat rá tudnák bírni ez alkalommal az otthon maradásra" - írta tudósításában a Zalai Hírlap.