Önkormányzati választás Dunavarsányban vasárnap

MTI
2005.09.22. 11:50
Időközi önkormányzati választást tartanak vasárnap a Pest megyei Dunavarsányban, miután a képviselő-testület még júniusban feloszlatta magát.

A polgármesteri helyért négyen szállnak versenybe, közöttük a megszűnt testület élén állt Venczel Éva, aki - akárcsak 2002-ben - az MSZP-SZDSZ jelöltje. Rajta kívül egy jelölt a Fidesz, egy a helyi civil szervezetek jelöltje, egy pedig függetlenként indul a megméretésen. A 13 képviselői posztért 37-en várják a szavazás eredményét.

A választás pikantériája, hogy a választás után akár két polgármestere és képviselő-testülete lehet a városnak, ugyanis még jogi viták folynak a júniusi feloszlatás körülményeiről, amit akár semmisnek is nyilváníthatnak. Az ügy most kerül a Pest Megyei Bírósághoz.

A 6500 lakosú településen 5100-an járulhatnak a város öt pontján berendezett szavazóhelyiségben az urnák elé. Amelyik jelölt, akárcsak egy vokssal is többet kap vetélytársainál, nyer.