Tatabánya nem kér a biogáz erőműből

MTI
2005.09.30. 09:56
Tatabánya képviselőtestülete elutasította, hogy biogáz erőmű építése érdekében módosítsák a településszerkezeti tervet, ezzel nem kívánatosnak minősítette a hárommilliárdos beruházást - mondta az MTI-nek pénteken Laki Ferenc, a városháza környezetvédelmi referense.

Ellenszavazat nélkül határoztak úgy a képviselők a csütörtöki, éjszakába nyúló ülésen, hogy nem járulnak hozzá a Biogas-Energy Kft. erőművének felépítéséhez - mondta Laki Ferenc.

A vállalkozás Tatabányán építette volna fel első biogáz előállító és hasznosító üzemét és Magyarországon 20 további üzem létesítését tervezte.

A társaság ügyvezetője, Földvári Péter az MTI-nek korábban elmondta, a 3 milliárd forintot meghaladó beruházás környezeti hatástanulmányát már elkészítették. A társaság arra számított, hogy az építési engedélyt várhatóan novemberben megkapják és még az idén megkezdik az üzem építését, 2006 végi üzembehelyezéssel.

A beruházás naponta 350-400 tonna mezőgazdasági és állattenyésztési szerves hulladék feldolgozásával évi 3 megawatt villamos- és 3,5 megawatt hőenergiát termelt volna.

A város képviselőtestülete a terv ismertté válása óta kibontakozott lakossági ellenállásra hivatkozott, valamint rámutattak hogy az évi 150.000 tonna szerves alapanyag szállítási útvonalai érintik a lakott területeket és bűzhatást okoznak.