Demszky hőlégballonból mérte a füstgázt

MTI
2005.10.04. 14:44

A határidő előtt negyedévvel, kedden üzembe helyezték a rákospalotai szemétégetőt. A rekonstrukció az előirányzott 19 milliárd forintos költségkereten belül valósult meg. Az égetőmű a korábbi 350 ezer helyett, 420 ezer tonna háztartási szemetet fogad be, amelyből évente százmillió kilowattóra villamos áramot állít elő. Ez százezer ember fogyasztását fedezi.

Demszky Gábor főpolgármester hőlégballonba szállva mérte meg az égetőmű százhúsz méter magas kéményéből távozó füstgázokat, amelyek jóval az EU-normák alatti szintet tartalmaztak a káros anyagokból.

Persányi Miklós környezetvédelmi miniszter elmondta, hogy Nyugat-Európa nagyvárosaiban több hulladékégető is üzemel, Párizsban három, Bécsben kettő is. A szelektíven gyűjtött hulladék nem hasznosítható részét Nyugaton is elégetik, Dániában például a szemét mintegy 54 százalékát, Németországban 23 százalékát, Ausztriában 11 százalékát. Nálunk csak alig több mint 5 százalékát.

A fővárosi Fidesz-MKDSZ frakció szükség esetén a köztársasági elnök közbenjárását is igénybe veszi, hogy megakadályozza a rákospalotai szemétégető privatizálását - jelentette ki Kupper András, a képviselőcsoport vezetője. A főpolgármester közölte: szóba sem került a rákospalotai szemétégető privatizálása. Mint mondta: a múlt pénteken más cégekkel összefüggésben mondta el azt, hogy a sokféle tevékenységet folytató közterület-fenntartó rt. átszervezése kapcsán elvi lehetőségként felmerül a tőkebevonás lehetősége is.