Képviselőválasztás kezdődött Miskolcon

MTI
2005.10.16. 09:45
Időközi önkormányzati képviselőválasztás kezdődött vasárnap Miskolc 21-es számú választókerületében, a mandátumért négy jelölt indul - közölte az MTI-vel a miskolci önkormányzat szóvivője. A választást azért kellett kiírni, mert az eddigi képviselő, a 2002-es választáson az MSZP-SZDSZ közös jelöltjeként győztes Dimanopulosz Kirill köztisztviselői jogviszonyt létesített, ez pedig kizáró ok a képviselőségre, ezért mondott le - mondta Veres László. Az október 16-ra kiírt választásra négy jelölt gyűjtötte össze szükséges számban a kopogtató cédulákat.

Az MSZP-SZDSZ ismét közös jelöltet indít Riba Istvánné személyében, az Összefogás-Fidesz-MDF-KDNP közös jelöltje Illyés Miklós. Ketten, Gerzsényi Miklós és Horváth József függetlenként mérettetik meg magukat - tette hozzá Veres László. Mind a két kormánypárt, mind pedig a legnagyobb ellenzéki párt országosan ismert vezető politikusai kampányoltak az elmúlt hetekben a két pártjelölt mellett, azt ugyanakkor valamennyien cáfolták, hogy ezt a választást a jövő évi választások főpróbájának tekintenék. A 7042 választásra jogosult kilenc szavazókörben, este hét óráig adhatja le voksát.